Gyermeki titkok

Hogyan szeresselek?

Amikor a szeretet a tét – egy nyelvet beszélünk?

Szeret, vagy nem szeret?

 

Gyermekünk cseperedése során hamar eljön az idő, mikor a gyermek elkezdi rendszeresen kifejezni a szeretetét, és ugyanezt szeretné megkapni a szüleitől, nevelőitől is. De vajon fogjuk-e megfelelően a gyermek jelzéseit? Nem kérdés, hogy szeretjük a gyermekeinket – de biztosan úgy szeretjük őket, ahogy nekik erre szükségük van? Nem mindegy ugyanis, hogy szavakkal, tettekkel, netán érintéssel mutatjuk ki az érzelmeinket a gyermekeink iránt. Az egyik gyermek érti, és tudja fogadni a “Szeretlek” kifejezést, de vannak olyan gyermekek, akik számára ez nem jelent semmit. Nekik ajándékokra van szükségük. Megint másoknak együtt töltött időre, míg van, akinek érintésekre. Nem mindegy ugyanis, hogy gyermekeinknek mi a szeretetnyelve.

 

Egy nyelvet beszélünk?

 

A szeretetnyelvek elméletét Gary Chapman dolgozta ki 1992-ben. Chapman párkapcsolati tanácsadói munkája során szembesült azzal, milyen gyakran jelentkező probléma a párok között, hogy a felek nem érzik szeretve magukat, miközben a másik fél váltig állítja: ő márpedig éjt nappallá téve azon igyekszik, hogy kifejezze a szeretetét. Chapman a sok-sok személyes beszélgetés során ráébredt, hogy a különböző emberek különböző dolgoktól érzik szeretve magukat: vagyis, mindannyiunknak megvan az a nyelve, amelyen “értjük” a szeretet kifejezését. Ha pedig a másik nem ezen a nyelven fejezi ki számunkra az érzéseit, tetteit nem fogjuk a szeretet megnyilvánulásaként értékelni és érzékelni, és egy idő után “kiürül a szeretettankunk”, ahogy Chapman fogalmaz. Üres szeretettankkal pedig nagyon nehéz, de legalábbis semiképpen sem harmonikus a mindennapi élet – párkapcsolatban, családban egyaránt.

 

Tapasztalatait egy nagy sikerű könyvben foglalta össze. Aztán még egyben. Aztán még egyben. Mára számtalan különböző könyvet írt a témában, mindegyiket egy kicsit máshogyan alakítva, megfogalmazva a megcélzott közönségtől függően – létezik pl. külön férfiaknak és kamaszoknak szóló kiadás. A gyermekekhez kapcsolódóan is íródott egy külön kötet (Gyerekekre hangolva – A gyerekek 5 szeretetnyelve), itt megvásárolható.

 

Tanuljunk nyelvet!

 

Chapman a szeretetnyelveket az idegen nyelvekhez hasonlítja: ha az emberi kapcsolatainkban nem azonos nyelvet beszélünk a másikkal, az komoly kommunikációs félreértésekhez, sőt, súlyosabb esetben hiányokhoz vezethet, amelyeket aztán a kapcsolaton kívül, külső forrásokból próbálunk kielégíteni. A gyermekek esetében ez jelentkezhet például viselkedészavarokban, tanulási nehézségekben – a gyermek ezerféle módon próbálja magára felhívni a figyelmet, hogy külső forrásból kielégíthesse a szeretetéhségét, pl. a társai vagy nevelői által. Az ilyen gyermek sok esetben az üres szeretettankját próbálja mindenáron és mindenhol feltölteni. Ha a tank tele van, vagyis a gyermek megkapja a kellő figyelmet és szeretetet – azon a “nyelven”, amelyen fogadni tudja – többé már nem lesz szüksége arra, hogy magán és a családján kívül keresse.

 

Chapman szerint az emberek többségének általában egy elsődleges szeretetnyelve van, amelyen minden nyelvnél hatékonyabban tudja fogadni a szeretetet, de sokan értünk ezenkívül más nyelveken is: ezek az ún. másodlagos szeretetnyelvek, melyek mennyisége szintén egyénenként eltérő lehet, van, akinek csak egy másodlagos szeretetnyelve van, míg másoknál előfordulhat több is. Sőt, az egyes szeretnyelveknek is vannak meghatározott “dialektusaik”, vagyis az azonos szeretetnyelvet beszélők sem értik mindig 100%-ban egymást.

 

Viszont, ha legalább az egyik fél megtanul a másik szeretetnyelvén “beszélni”, már az is rengeteget javíthat a két ember közötti kapcsolaton – a legteljesebb megoldás persze az, ha mindkét fél elkezdi beszélni a másik szeretetnyelvét, de ez sok esetben nem lehetséges, pl. egy gyermektől sem várható el, hogy szülei szeretnyelvét megtanulja (legalábbis tudatosan). Mindehhez persze sok odafigyelésre és türelemre van szükség, de mint sok másban, itt is rengeteget számít a megelőzés: ha már “megvan a baj”, sokkal több időbe, figyelembe és energiába fog kerülni a megoldás megtalálása.

 

Milyen nyelven beszéljünk?

 

Készítettünk egy összefoglaló táblázatot a szeretetnyelvekről (a teljesség igénye nélkül, csupán tájékoztató jelleggel), amely az alábbi linken letölthető:

 

Az 5 szeretetnyelv.pdf

 

A saját szeretetnyelvünk meghatározását számtalan online megtalálható önkitöltős teszttel elvégezhetjük. Természetesen nem elvárható, hogy egy gyermek maga töltse ki a tesztet, de mi ki tudjuk helyette tölteni, akár egyedül, ha tudunk válaszolni minden kérdésre az ő fejével gondolkodva. Ha nem, lehet ez egy remek közös program, de adott esetben akár észrevétlenül, a beszélgetésbe szőve is feltehetjük neki a megfelelő kérdéseket.

 

Egy próbát mindenképpen érdemes tenni vele, hogy még harmonikusabb legyen kapcsolatunk a gyermekünkkel.

 

Szeretettel:

Az Apró Léptek Csapata

 

CSAPAT

Apró Léptek

A pénzügyi tudatosságnak kiemelkedő szerepe van gyermekeinkre nézve, hiszen jövőjük szabadsága, szakmai lehetőségeik függnek tőle. Ezért hoztuk létre az Apró Lépteket, amelynek legfőbb célja a szülők teljeskörű tájékoztatása és szakmai támogatása a témában, valamint egy tudatosan gondolkodó szülői közösség kiépítése.

Tippek, trükkök, rendezvények